Ütősportág, a fallabda egyik változata. A ricochet-pálya 8 méter hosszú, 5,5 méter széles és 2,7 méter magas.
A squash és a ricochet között a legnagyobb különbség: a pálya falán található beépített elektronika jelzi, ha a labda a frontfalon a piros vonal alatt – tehát pályán kívül – érkezett. Mivel a ricochet-t kisebb térben játsszák, több labdaelérést tesz lehetővé, így még élvezetesebb a játék, és mivel a plafon is érvényes ütőfelület, több a variációs lehetősége. Az ütő feje akkora, mint a squashütőé, de a nyele jóval kisebb.
A ricochet egyesíti az intenzív mozgást, a gyorsaságot, az ötletességet és a váratlan megoldásokat is. A hallgatók az első héten oktató segítségével sajátítják el az alapokat, majd a második héttől gyakorolják azokat, szabad játék keretén belül. A foglakozásokon ütőt és labdát biztosítunk. Érdemes kipróbálni!

Információ:
Helyszín: BME Sportközpont (1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 4-6.)